A Fehér-patak völgyből kiemelkedő meredek szirten álló várban, sok érdekes történelmi, illetve ideiglenes kiállítások vannak.
A vár, egy 1271-ben írt oklevél szerint már létezett, mégpedig a Németújvári család birtokában. Az idők folyamán többször is királyi várként funkcionált. A vár az első aranykorát Baumkirchner András zsoldosvezér idején élte kb. 1446-1471 között. Ekkortájt alakult ki a vár körüli település, mely köré városfalat építettek. Ezt a középkori utcarendszert őrzi ma is a település.
A várat 1527-től több mint 300 évig a Batthyány család birtokolta. Ez idő alatt lendült fel a település gazdasága, és nagyrészt ők építették ki a ma is látható kastélyrészt. Gróf Batthyány Lajos volt az utolsó vártulajdonos a családból, 1849-es kivégzése után a magyar kamarára szállt a tulajdonjog. A várat végül 1957-ben Udo Illig nyugalmazott miniszter vette meg, és kezdte el a rekonstrukcióját.
A 80-as években ide tette át székhelyét az osztrák Béke- és Konfliktuskutató Központ, majd itt kapott helyet a Békemúzeum is.
A vár a középkor óta szinte teljes épségében megmaradt. A várat az egyik oldalról a Fehér-patak mély, meredek völgye, míg a másik oldalról a mély várárok övezi. A vár jellegzetessége a négyzetes őrtorony, és a régebbi Öregtorony. Innen pazar kilátás nyílik a városra és a környékére is.
A várat megközelíteni a 12 pilléren nyugvó hosszú hídon át lehet, melynek elejét Szűz Mária és Nepomuki Szent János barokk szobrai díszítik.
Az udvarba bejutva, bal oldalon található az a kastélyrészt, amely nagyrészt a Batthyányak építettek. A belső udvarba jutva - ez a Fekete udvar -, lehet elérni a vár legrégebbi részét, az Öregtornyot. Nem érdemes kihagyni a keresztboltozatos lovagtermet és a várkápolnát sem.
Érdemes még a vár körül is sétát tenni a tiltott úton (Verbotener weg) keresztül. Ez az út a várba vezető hídról járható be. A híd alatt kis szabadtéri színpad is van. A várárokban változatos eszközökön, kötelek, láncok segítségével lehet próbára tenni a sziklamászó tudásunkat. A várról itt tudhatsz meg több infót.
Ha a nap folyamán kellően elfáradtál, és pihenésre vágysz, akkor tud, hogy a Szelestei Anna Vendégházban tudsz szobát kivenni.